A Gandhi Gimnázium Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságot 2011. július 29-én alapították azzal a céllal, hogy megvalósítsa elődje, a Gandhi Gimnázium Közalapítvány céljait, tovább vigye annak munkáját, ellássa feladatait, vagyis fenntartsa és üzemeltesse, a pécsi székhelyű Gandhi Gimnázium és Kollégiumot, amely Európa első cigány/roma nemzetiségi, érettségit adó intézménye, amely immár több mint két évtizede végzi oktató-nevelő tevékenységét.

A Társaság 2015-2016. évben EU-s pályázati forrásból felújította a kezelésében lévő ingatlanok jelentős részét, átalakította és oktatási tevékenység végzésére alkalmassá tette az iskola épületében található raktár-kiszolgáló helyiségeket és kialakította a működtetésükhöz szükséges infrastruktúrát.

Az elkészült beruházást követően a Társaság előző években megfogalmazott fejlesztési irányait és a felzárkózás politikában betöltendő szerepvállalása jelentősen megnőtt azzal, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával létrejött Nemzetiségi – Roma Módszertani, Oktatási és Kulturális Központ (NeRok) működtetése is bekerült feladatai közé.

A Társaság kiemelt feladata, hogy a Gimnáziummal karöltve segítse a nyitott szellemű, a tudományok iránt fogékony, népéhez és anyanyelvéhez kötődő cigány fiatalok társadalmi érvényesülését, hátrányos helyzetből való kitörését, valamint a nemzetiségek értékeinek megőrzését és továbbéltetését. Legfőbb célként tűzte zászlajára, hogy egy innovatív, európai viszonylatban is elismert roma nemzetiségi módszertani iskolát és módszertani központot működtessen.

A Társaság 100%-ban a Magyar Állam tulajdona, a tulajdonosi jogokat a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság gyakorolja.

Mahatma Gandhi

Pécsi egységünk

A Gandhi Gimnázium Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társág székhelye a Pécs Komját Aladár u. 5. szám alatt található.

A Társaság tulajdonát képezi továbbá a Pécs Dobó István u. 91. szám alatt található ingatlan, azaz az iskola épülete, amelyben a gimnáziumi oktatás folyik, valamint itt kapott helyet a NeRok központi egysége, amely a Kreatív Digitális Információs és Alkotóközpont háromdimenziós technikát (Leonar3do 3D) alkalmazó bemutató-oktató termet, egy 28 fős nyelvi labort, valamint egy videó- és hangstúdiót foglal magába, továbbá ebben az épületben található az intézmény sportcsarnoka is. Az ingatlanok megközelíthetősége jó, a parkolás mind a kollégium, mind az iskola tekintetében biztosított. Az ingatlanok alkalmasak nagyobb rendezvények, konferenciák lebonyolítására.

A társaság tulajdonát képezi a Pécs Rákóczi u. 1 szám alatti épületben található iroda is, amely Pécs történelmi belvárosának szélén található. Könnyen megközelíthető a város minden pontjáról, az iroda épülete saját parkolóval rendelkezik.

VIDÉKI EGYSÉGEINK

  • Komló
    7600 Komló
    Templom tér. 4. bővebben…
  • Alsószentmárton
    7826 Alsószentmárton
    Táncsics u. 20/C. bővebben…
  • Nagynyárád
    7784 Nagynyárád
    Kossuth Lajos u. 5. bővebben…
  • Közhasznú tevékenységeink:

    • nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés;
    • gyermek- és ifjúságvédelem;
    • szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása;
    • kulturális tevékenység;
    • kulturális örökség megóvása;
    • hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése;
    • emberi és állampolgári jogok védelme;
    • magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel kapcsolatos egyéb tevékenység

Tevékenységeink

  • Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése
  • Egyéb szálláshely-szolgáltatás
  • Éttermi, mozgó vendéglátás
  • Rendezvényi étkeztetés
  • Egyéb vendéglátás
  • Hangfelvétel készítése, kiadása
  • Médiareklám
  • Személygépjármű kölcsönzése
  • Gépjárműkölcsönzés (3.5 tonna fölött)
  • Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése
  • Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás
  • Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése
  • Alapfokú oktatás
  • Sport, szabadidős képzés
  • Kulturális képzés
  • n.s egyéb oktatás
  • Oktatást kiegészítő tevékenység
  • Előadó-művészet
  • Előadó-művészetet kiegészítő tevékenység
  • Művészeti létesítmények működtetése